Beharangozó: Crushers vs. Guardians

A 2025-ös szezon első mérkőzésén a Szeged Hódkertész Guardians csapata ellen lépünk
pályára. A tervek szerint 2 héttel ezelőtt már megmérkőztünk volna a Diósd Saints 2.számú
csapata ellen, azonban a Szentek még márciusban jelezték a visszalépési szándékukat a
bajnokságtól.


A címvédő szegediek már túl vannak az 1.mérkőzésen, ahol 11-0-ra verték hazai pályán a
Dabas Sparks gárdáját pont nélküli 1.félidő után. Bár ez nem tűnik különösen meggyőző
győzelemnek, de tavaly is jellemző volt rájuk, hogy első sorban arra törekedtek, hogy minden
mérkőzésen egy stabil játékot hozzanak és a gyengébb ellenfelek se arattak kiütéses
győzelmet, azonban a legjobb csapatok ellen szintet léptek és végül egy szoros döntőben a
Diósd Saintset legyőzve bajnokok lettek.


Úgy gondolom, hogy a bajnoki címre idén is ők a legesélyesebbek. Annak ellenére, hogy
nagy veszteség érte a holt szezonban őket azzal, hogy a tavalyi év legjobb magyar játékosát
Ambrus Elődöt leigazolta tőlük a Diósd Saints. Ambrus futásainak óriási szerepe volt abban,
hogy a Guardians a Div1-ben a Titans pedig a HFL-ben lett bajnok. Az eddigi 2 HFL
mérkőzés alapján jó esély mutatkozik rá, hogy a Diósd Saintset is HFL bajnoki címhez segíti.
Bár egy ilyen játékos elvesztését minden támadósor megérzi, azt gondolom, hogy kellően jó
edzői stáb és további játékosok állnak rendelkezésre, hogy ezt a hiányt pótolják. Az
elkapósorból Szigetvári Kevin és Sajti István emelhető ki, futó pozícióban pedig Fekete
Dávid és Langane Dominik párosa jól egészíti ki egymást.


A Sparks lenullázása is jól mutatja, hogy a védelmüknek nincs igazán gyenge pontja. A
védőfalból Dr. Bodor Gergely, a linebackerek közül Antal Patrik, a secondaryből pedig az
ELF-et is megjárt Hansel Botond emelhető ki. Fontos megjegyezni, hogy a további meg nem
említett játékosok is nagyon jó játékerőt képviselnek így a támadósorunknak nagyon jól kell
játszania, hogy tavalyhoz hasonlóan ne maradjon pont nélkül.


A közelmúltban 2-szer találkozott a Crushers és a Guardians. 2022-ben még sikerült egy
fordítást végre hajtanunk, amivel 25-13-ra nyertünk. Tavaly azonban egy csalódást okozó
sima 0-9-es vereséget szenvedtünk. Bár a hosszú utazás a szegediek ellen van, de úgy
gondolom, hogy ehhez már hozzászoktak és ez nem lesz tényező. A mérkőzés esélyesei a
vendégek, de egy labdabirtokláson belüli szoros eredmény tartására képesnek kell lennünk
hazai pályán, ami a papírformát tükrözné.