Összefoglaló: Crushers vs Guardians

A szezon első mérkőzésén a címvédő Szeged Hódkertész Guardians gárdáját fogadtuk hazai pályán és a tavalyi szezon eredményeihez viszonyítva kisebb meglepetésre magabiztos 23-7-es győzelmet arattunk. A találkozóra kiváló időjárási körülmények között került sor az SZSE pályán, csak a fel-felerősödő szél nehezítette néha a passzjátékot.

Az 1.negyedben a támadósorok nem kezdték jól a találkozót, a futásokat jól fogták a védelmek a passzok még pontatlanok voltak. Aztán váratlanul vezetést szereztünk miután Takács Dominik 10 yardos passza után Varga Bálint futott át 2 szerelési kísérleten, majd 50 yardot sprintelve szerzett TD-t. A 17 éves elkapónak ez volt az első 6 pontosa. Ódor Szebasztián révén a 2 pontos kísérlet is sikerült így 8-0-s hazai előnnyel ért véget az első játékrész.

A 2.negyedben a Szegednek sikerült beindítani a passzjátékát, távoli mezőnygól kísérletig, illetve a red zone-ig is sikerült eljutni. Előbbi rúgás rövid volt, utóbbi támadást pedig Szabados Ádám interceptionje zárta le. Sajnos a védőnek ez volt az utolsó játéka a mérkőzésen, mert a labdaszerzés során megsérült. A vendégek így pont nélkül maradtak a félidőben, nem úgy, mint a Zúzók! Takács gyönyörű ívelése után Ódor érintetlenül tudott 50 yardot száguldani az end zone-ig, a 2 pontos kísérletet azonban centik híján, de nem sikerült benyújtani. A 14-0-ás előny nem tartott sokáig, mivel a kick off-ot sikerült összeszedni és bár a jó mezőnypozícióból eljutottunk a gólvonalig, végül be kellett érni Ódor mezőnygól kísérletével, ami 17-0-ás előnyt jelentett a szünetre.

A fordulás után egy pont nélküli, ám bár hihetetlenül akciódús 3.negyedben volt részünk. A hazai támadósor bár jól tudott haladni, de 2 interception révén labdákat veszítettünk. A vendégeknél a passzorientáltá váló támadások egyike fumble-lel, a másik pedig turnover on downs-al ért véget a vörös zónában.

A záró felvonásra aztán újra megérkeztek a pontok. Gardi Ádám, a szegediek irányítója egy 34 yardos TD-t futott, így az extrával együtt 17-7-re zárkóztak a vendégek. Azonban Varga, miután körbe futotta a védelmet 48 yardos TD-t jegyzett, így bár a 2 pontos kísérlet sikertelen volt, de a 23-7-re növelt előnnyel, lezárta a találkozó érdemi részét.

Mind a 2 oldalon megemlíthető, hogy a front 7-ök jó munkát végeztek a futójátékok megállításával, ebben az aspektusban a vendégek jobbak is voltak. Passz ellen viszont inkább a hazai pass-rush érvényesült, ahol Rafa Rojas a 3 zsákolásával mindenképp kiemelhető. A hazai védelemből Jeremy Griffins külső LB-t érdemes még megemlíteni aki 10 tackle-lel, 2 Force Fumble-lel és 1 INT-tel zárt.

Bár a szegedi futójátékot sikerült limitálni, azonban a vörös zónáig a vendégek gyors passzjátéka nem ízlett a védelmünknek. Fontos megjegyezni, hogy a Guardiansből hiányzott Szigetvári Kevin a csapat legjobb elkapója.

Takács révén sikerült a passzjátékunknak szintet lépnie. A fiatal irányító bár 2-szer eladta a labdát, de összességében jól játszott és hatékonyan juttatta el a labdát Vargának illetve Ódornak, akik 197 illetve 84 scrimmage yardig jutottak. A támadó koordinátor Eli Brickhandler remek játékok hívásával segítette a passzjáték fejlődését. Andrew Walock vezetőedzővel jó párost alkotnak és remekül irányítják eddig a csapatot.

A 16 pontos győzelem miatt azt gondolhatnánk, hogy ez egy nagyon jól sikerült mérkőzés volt tőlünk, azonban ez korán sincs így. Hihetetlen mennyiségű ki nem kényszerített büntetést követett el a csapat: false start, illegal formation, offensive offside a támadóknál, delay of game, offside és unnecessary roughness a védelemnél. A Guardians a rájátszásban biztos, hogy összeszedettebb játékra lesz képes, nekünk is el kell hagyni ezeket a hibákat.

Május 11-én, hazai pályán a Dabas Sparks ellen kiderül, hogy sikerült-e ezekben javulnunk.