
Amikor először próbáltam a sportot, már akkor tetszett benne hogy fizikailag és szellemileg is igénybe vesz. Gondolkozni, látni kell a pályán és felmérni a helyzeteket.
Amit nekem Crushers jelent az egy nagyon jó közösség. Nagyon sok jó embert ismertem meg, köztük mondhatok igazán jó barátokat is. Amikor felmegyünk a pályára nem csak önmagunkért játszunk, hanem egymásért is.
A szurkolóknak nagyon hálás vagyok a kitartó támogatásért. A leendő játékosoknak csak azt tudom mondani, hogy ha egy próbát adnak a sportnak és a csapatnak, azt semmiképpen nem fogják megbánni. Örömmel tölt el, hogy a kis “családunk” további emberekkel bővülhet és együtt menetelhetünk valami nagyobb és nagyszerű felé!
Végül, de nem utolsó sorban hajrá Crushers!