
Játékos bemutató – Pantali Dániel
Kezdjük az elején: Hány évesen ismerkedtél meg az amerikai focival? Hány éves vagy most, illetve, hogy kerültél a csapat életébe? Előtte sportoltál esetleg valamit? Jelenleg […]
Kezdjük az elején: Hány évesen ismerkedtél meg az amerikai focival? Hány éves vagy most, illetve, hogy kerültél a csapat életébe? Előtte sportoltál esetleg valamit? Jelenleg […]
A harmadik szezonodat kezded a csapatnál, mint elkapó. Hogy kerültél bele ebbe a sportba? 13, talán 14 éves lehettem, amikor bátyám meccsén először kiabáltam vékony […]
Mondhatni, hogy szinte az „ősidők” óta a csapat tagja vagy. Kicsit mesélj róla, hogy mikor és milyen hatás által kerültél bele a szombathelyi amerikai foci […]
Májer László, 32 éves, szakmája szerint szoftverfejlesztő, a Crushers játékosa, és 2019.02.19. óta egyben elnöke is. Vele beszélgettünk a csapat jelenlegi helyzetéről, jövőjéről. A 2017-es […]
Akit egy kicsit is érdekel ez a sport és szeretné, de nem meri kipróbálni, az mindenképp tartson most velünk. Pontot teszünk pár szurkolóktól és ismerősöktől […]
Itthon és az NFL-ben egyaránt gyakran alábecsülik a rúgó posztot, pedig nagyon sokszor meccseket döntenek el, legyen az akár egy meccs végi mezőnygól vagy remek […]
Hétvégén játszottunk a döntőbe jutásért, ellenfelünk a Cowbells 2 volt. Jöjjön egy kis összefoglaló azoknak, akik esetleg nem jutottak el Csepregre. Ahogy az várható volt, […]
Múlt hétvégén került megrendezésre a Gladiators – Cowbells 2 mérkőzés. Ez azért volt számunkra fontos, mert itt dőlt el az elődöntős ellenfelünk kiléte. A kolomposok […]
A hétvégén mindkét csapatunk lejátszotta alapszakaszbeli utolsó mérkőzését, ez a Crushers 2-nek az idei szezon végét is jelentette, de erről majd egy külön cikkben beszélünk. […]
Sziasztok, a mai interjú alanyom nem más, mint a csapat alelnöke, szószólója, a dumagép, a hülye gyerek, a csupa szív csapatjátékos – Gerencsér Milán. Ismerjétek […]
Copyright © 2023 | WordPress Theme by MH Themes