Már a döntő a tét! Crushers – Cowbells 2 beharangozó

Múlt hétvégén került megrendezésre a Gladiators – Cowbells 2 mérkőzés. Ez azért volt számunkra fontos, mert itt dőlt el az elődöntős ellenfelünk kiléte. A kolomposok második számú csapata viszonylag könnyedén vette az akadályt (a várakozásoknak megfelelően) és 27-0 ra diadalmaskodtak. Így Ők fognak hozzánk ( Csepregre ) utazni szombaton, hogy megmérkőzzenek velünk a döntőbe jutásért!
A Cowbells együttese nem ismeretlen számunkra, hiszen idén (és tavaly is) velük kezdtük a szezont. (az akkori beharangozónkat itt olvashatjátok.


Az a mérkőzés egyébként 49:20-ra végződött, Crushers győzelemmel. Emlékezetes egy meccs volt, ugyanis Májer László 3 TD-t futott, mellette pedig a passzjátékunk sem volt utolsó (150-150 yardot termeltünk földön és levegőben). Sajnos azonban Lackó térde azóta felmondta a szolgálatot, így őt nélkülöznünk kell (az Eagles elleni mérkőzés óta).

A fővárosi együttes egyébként 4 győzelemmel és 2 vereséggel jutott a rájátszásba, csak a két első kiemelt (Crushers – Heroes) ellen nem tudott győzedelmeskedni. Így mindenképp azt mondhatjuk, hogy megérdemelten jutottak el idáig és egyeltalán nem szabad lebecsülnünk őket, 3 hónap eltelt az első mérkőzésünk óta, azóta sikerült lerázni magukról a szezon eleji álmosságot. Nem mellesleg a HFL elődöntőn a Cowbells “nagyfiúi” szoros mérkőzésen, de vereséget szenvedtek a fehérvári együttestől, így számukra véget ért a szezon. Emiatt várhatóan az első számú csapatukból is érkezni fog erősítés.

Sok szeretettel várunk mindenkit, ismét óriási szükségünk lesz a buzdításotokra, nélkületek nem sikerülhet az újabb döntőbe jutás és a címvédés!
26fok és enyhe szél várható, de sem a napszúrástól, sem pedig az esetleges nyári záporoktól nem kell tartani, ugyanis a csepregi sportpálya fedett lelátóval rendelkezik. Gyertek minél többen!

GOO CRUSHERS
Helyszín: 9735 Csepreg, Nádasdy utca (Malomkert, sportpálya)
Időpont: 2019.06.29. 15:00
Az esemény facebook linkje: https://www.facebook.com/events/2324152450984970/
(ha tetszett nyomj egy lájkot)



Balogh Tamás (Kisnyúl)
(2019.06.27.)