Magyar Amerikai Futball Liga felépítés magyarázó

Sziasztok,

kaptunk néhány visszajelzést, miszerint még nem teljesen tiszta a liga felépítése néhányotok számára, ami teljesen természetes, hisz ez itthon egy viszonylag új sportág, mely most kezd népszerűvé, érdekessé válni. Pár mondattal szeretnénk segíteni a legfontosabb információk megismerését.
A Magyar Amerikai Futball szövetségnél jelenleg 25 felnőtt csapat van hivatalosan regisztrálva. Ezt a liga 3 különböző osztályra bontotta le:

HFL – Hungarian Football League – ez felel meg az első osztálynak a tojásfociban (itt egyébként hat csapat van: Wolves,Cowbells,Sharks,Enthroners,Capitals és Steelers)

Divízió I. – ez számít a másodosztálynak, itt található a mi elsőszámú csapatunk is, itt nyertük meg a tavalyi évben a bajnokságot és feljuthattunk volna a HFL-be.
Ez az osztály 10 csapatot foglal magába, amelyet 2 csoportra bontottak idén, Kelet-Nyugat.
(3 csapat visszamondta a HFL-ben való szereplést, ők itt a divízió I-ben kaptak helyet idén, ezért van ekkora létszám eltérés a két liga között).
Itt láthatjátok a csoport felépítését, az aktuális tabellán keresztül:


Divízió II. – ez a sportág harmadosztálya, itt indulnak automatikusan az újonnan alapított (csatlakozott) csapatok, mint ahogy a mi második csapatunk is.
Ebben az osztályban 9 csapat kapott helyet, egy közös csoportban.
Itt pedig a divízió 2-es tabellát láthatjátok:

Bármilyen kérdés, észrevétel merülne fel, kérlek nyugodtan jelezzétek akár az oldalunknak küldött üzenetben, akár hozzászólás formájában, igyekszünk mindent megválaszolni, ezzel is segítve az érdeklődőket, hogy még jobban megértsék a játék menetét, valamint még élvezhetőbbé váljon szurkolóink és mindenki számára ez a csodálatos sport.

Balogh Tamás (Kisnyúl)
(2019.04.03.)

1 Trackback / Pingback

  1. Csatlakoznál hozzánk, de még bizonytalan vagy? – Crushers

Comments are closed.