Ismerjétek meg Billy Hatten-t a Crushers és a Sharks új játékosát.

Ismét többet megtudhatsz rólunk, következzen egy újabb bemutatkozónk, ezúttal Billy Hatten, a Sharks és Crushers közös játékosa került mikrofonvégre.

Szia Billy, kérlek mondj pár szót magadról:

Helló, a teljes nevem Billy Hatten. Temple-ben (Texas államban) születtem, de Copperas Cove-ban nevelkedtem. Miután leérettségiztem, a West Virginia Weslevan Egyetemen kezdtem meg tanulmányaimat, ezt követően átiratkoztam a Wayland Baptist Egyetemre, ahol a további egyetemi éveimet töltöttem.

Mikor és miért kezdtél focizni?

Igazából nem kezdtem olyan korán focival foglalkozni, mint otthon mindenki más. Talán, ha jól emlékszem hetedikes koromban játszottam először. Ekkor még semmit sem tudtam a fociról, így végig csak azt csináltam, amit a többiektől láttam, próbáltam úgy csinálni mint ők. Aztán, ahogy ez sokaknál megtörténik az első heti edzés után beleszerettem a sportba.

Miért Európát választottad?

Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer ideutazhatok, leginkább ezért választottam Európát, hisz régi vágyam volt. Az, hogy a futball karrieremet is folytathatom és itt lehetek, ez számomra egy valóra vált álom.

Miért Magyarországot választottad Európán belül?

Egyszerű oka van annak, hogy itt vagyok, hisz innen kaptam leggyorsabban lehetőséget, ami az igazat megvallva, mivel gyorsan léptem az egyetlen lehetőség volt arra, hogy játszhassak.

Miért a Crushers?

Azért választottam a Crusherst, mert így állapodtunk meg a győri csapattal. Egyébként itt mindenki nagyon kedves volt velem és már az elején úgy kezeltek, mint ha mindig is itt lettem volna, ez nagyon jó érzés volt. A játékosok készen állnak arra, hogy minél többet tudjanak meg a sportról és eltökéltek a győzelem iránt. Remélhetőleg én is tudom őket támogatni abban, hogy a múltbéli sikereket továbbra is folytathassák.

Milyennek látod az amerikai futballt itt Magyarországon?

A foci itt még egy fejlődő sport. Nem olyan nagy, kiforrott és népszerű még, mint például a kézilabda vagy a labdarúgás. Ami nagy különbség számomra is, az az, hogy itt a játékosok szenvedéllyel játszanak. Minden edzésre úgy jönnek ki, hogy tanulni akarnak és jobbak akarnak lenni, ez az amiért igazán imádom itt játszani ezt a sportot. Otthon, ez a sportág megszokott, talán kicsit átlagos vagy mindennapos az emberek számára, viszont itt aki kijön és játszik az azért jön, mert akar is játszani és remekül érzi magát.

Milyen helyeken jártál eddig?

Pár helyre sikerült már eljutnom itt Magyarországon, például Szombathelyre és Győrbe, ahova a futball is köt. Emellett pár kisebb falut sikerült még meglátogatnom, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon tetszik, imádom a magyar kultúrát. Még nem volt szerencsém eljutni Budapestre, de biztos vagyok benne, hogy nemsokára ezt is kipipálhatom.

Miket szeretnél még felfedezni, hova szeretnél még eljutni a jövőben?

Ahogy mondtam, eddig csak pár kisebb falut és Győrt sikerült meglátogatni, emellett már jártam Bécsben és annak környékén Ausztriában. Leginkább egyébként Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot szeretném meglátogatni, remélhetőleg lesz időm ezekre is a közeljövőben.

Mik a terveid a csapatunknál?

Mikor idejöttem a csapathoz, már tisztában voltam a múlt évben elért eredményeikkel. Nagyon remélem, hogy hozzá tudok járulni egy újabb bajnoki cím megszerzéséhez és hogy újra veretlenül fejezhessük be együtt a szezont. Szeretném a lehető legjobb tudásomat adni a csapatnak, hogy mindenkiből jobb futball játékos lehessen.

A focin kívül milyen egyéb szabadidős tevékenységeket szeretsz?

Mindenekelőtt először is imádok aludni, sokat, de mikor épp nem alszom vagy focizom, akkor általában kint töltöm a szabadidőmet. Imádom a természetet, szeretek túrázni és lovagolni.

Köszönjük szépen az idődet és az interjút!

Sikeres szezont kívánunk mindkét csapatnál, nagyon izgatottan várjuk már a közös játékot!

Március 30-án találkozunk az első hazai meccsünkön, ahol megismerhetitek Trevin mellett Billyt is, gyertek minél többen, és biztassátok csapatunkat olyan nagy lelkesedéssel, ahogy az elmúlt szezonban is tettétek!

Balogh Tamás (Kisnyúl)
(2019.03.25)