3 év eltelt, azóta sok minden változott – Beharangozó: Crushers – Sparks

Mi mással is kezdhetnénk ezt a hetet, mint a következő hétvégi meccs bemutatásával.
Egy új helyen, egy régi ellenféllel!

E hét végén Csepregen fogadja a Szombathely Crushers csapata a Dabas Sparks együttesét a Divízió I.-ben.

Csapatunk ha emlékezetem (és a google) nem csal, akkor közel 3 éve találkozott utoljára a Sparks-al, ahol sajnos idegenben 19:13-as vereséget szenvedtünk. A 2017-es évben a két csoportos divízió kiosztás miatt nem találkozott a két együttes, az azt követő évben pedig feljutottunk a Div. I-be, így mostanáig kellett várnunk a revansra.

Jelenleg a Crushers 1 meccsből 1 győzelemmel a második, míg a dabasi alakulat 2 meccsből, 2 vereséggel a harmadik helyen van.
Ezek a száraz tények azonban senkit se tévesszenek meg, ahogy a dabasi alakulat neve is mutatja, náluk mindig ott a szikra, így bármi történhet ezen a meccsen is.

Az időjárás kissé változékony lehet, azonban ez senkit ne riasszon el, ugyanis az SZSE pályánál történő munkálatok miatt, a mérkőzést Csepregen játssza csapatunk. A csepregi pályán fedett lelátóval várunk minden kedves szurkolót, így nem kell félni sem a napszúrástól, sem pedig az elázástól. Utóbbitól maximum a büfé miatt kell csak aggódni. Ahogyan mindig – most is szükség lesz rátok!

Időpont: 2019.04.13.
Helyszín: Csepreg, Sportpálya
Cím: Csepreg, Csokonai u. 31, 9735

Balogh Tamás (Kisnyúl)
(2019.04.08.)