3 touchdown – 3 perc hírnév

A következőkben beszélgetünk Májer Lászlóval, aki a szezon első mérkőzésén remek teljesítményével nagyban hozzájárult az izgalmas összecsapáshoz, nem utolsó sorban pedig a csapatunk győzelméhez. Röviden választ kapunk az rajt alkalmával szerzett meglátásaira, elképzeléseire.

Hogy érzed, milyen volt a szezon rajt?

Ismét amatőr hibával indultam neki a meccsnek, szarul kajáltam pénteken, sőt igazából a meccs előtt is. Fejben sem igazán voltam ráhangolódva a mérkőzésre, ami szerencsére az első negyedben rendeződött, ami amúgy katasztrofális volt. Semmi sem ment úgy, mint edzésen.

Érzésed szerint mi volt a baj, mi okozta ezt a káoszt az első negyedben a pályán?

Úgy gondolom ez annak is köszönhető, hogy sokan azt gondolják edzésre nem kell járni… Én azt láttam a legtöbb offense játékoson, hogy feszült. Bencét is nagyon negatívan érintették a sikertelen passzok, majd miután megszereztük a vezetést mindenki megnyugodott kicsit.

Mi volt számodra a legjobb érzés a meccsen?

Voltak play-ek amikor egyszerűen nem akartam elhinni, hogy senki nincs köztem és az endzone között. Hihetetlen jó munkát végzett a támadófal, no meg Tatár „Gőzmozdony” István is. Nagyon meglepődtem, mikor Istivel az egész védelmet magunk mögött hagytuk és egy FB-vel (fullback-el, blokkoló futóval) magam előtt indultunk meg a Safety felé. Esélye nem volt szegénynek. 🙂

Mi történt a szünetben? Történtek változtatások?

Látható volt, hogy a második félidőre rendbe szedtük magunkat fejben, és most először valami teljesen új dolgot tapasztaltam: drive közben stratégiát váltottunk és megpróbáltunk reagálni az ellenfél védelmére, kihasználni a felállásuk gyenge pontjait. Természetesen még van hova fejlődni, de ez egy nagyon jó út.


A játékodnak egy új elemét fedeztük fel a pálya mellett, az eddig remekül működő stiff arm mellett. (mikor a futójátékos a kezével taszítja el a szerelni próbáló védőt)
Többször is sikeresen átugrottál védők felett, ez honnan jött?

🙂 Meccs után már kérdezted ezt a „bakkecske üzemmódot” vicces, de ezt a szükség szüli. Mikor az ellenfél játékosai egész meccsen térd magasságba repkednek ez a legjobb módja, hogy sebesség vesztés nélkül átjussunk rajtuk. Az egyik futásomnál ezt azért sikerült benéznem és megpróbáltam átugrani egy srácot, aki nem jött túl mélyen. A végeredmény állítólag látványos volt, de sajnos Fumble (labdavesztés) lett belőle. Ezen mindenképpen szeretnék javítani, hogy legközelebb a hasonló hibáimat Fumble nélkül megússzuk.
Szívesen használnék juke (testcsel) meg spin move-okat (kiforgást) is, de abban nem vagyok valami jó még.

Milyen érzés a meccs egyik legjobbjának lenni?

Furcsa érzés mikor meccsen és utána mindenkitől azt hallom, hogy milyen jól futottam, pedig tudni kell, hogy ez egyáltalán nemcsak az én érdemem. Azért ment így a futás, mert mindenki jól végezte a dolgát. A falmunkánk évről-évre javul, még ha közben hibázunk is, Isti meg egy húzó Guard (Milu vagy Rajmi) mögött futni sokszor olyan mintha érinthetetlen lennék Nem is beszélve az elkapóinkról, akik a legfürgébb védőket veszik ki minden futásnál. Nagyon hiányzik Fábi, így cserejátékosok nélkül sokkal nehezebb keményen minden drive-ot végig futni, de szerencsére itt van nekünk Trevin, aki double coverage-ben (két védőjátékos őrzésében) úgy kapja el a pontatlan labdát is, hogy már-már azt hihetjük ez könnyű. Nagyon nagy plusz azt látni, hogy screen passznál szinte a földről veszi fel a lasztit (amiért sokan le se hajolnak) és még hoz belőle 10-20 yardot. Arról nem is beszélve, mennyi tudást ad hozzá az offense-hez, vagy milyen jól motiválja a többieket, felturbózza a hangulatot.

Kit mondanál a mérkőzés meglepetésemberének?

A második félidőben mikor már nem ment a futás, és Trevin is folyamatosan elterelte 2 védő figyelmét előkerült Máté (Lóránth). Nagyon kellemes meglepetés, hogy újabban sokkal többet tesz hozzá a meccsekhez mint azt várnám. Nagyon nehéz labdákat szed össze és nem ijed meg, akkor sem, mikor ezt védők között kell neki megtenni. Tényleg azt mondhatom, hogy rengeteg fegyverünk van, amit bármikor elő tudunk venni, ezzel igen csak megnehezítve az ellenfél védelmének a dolgát. Most először azt láttam, hogy ezeket tényleg képesek vagyunk meccs közben használni is.

Mit szólsz a hangulathoz és a szurkolókhoz?

Első hazai meccs és 180 néző??? Mi a …??? Itt már nem csak a rokonokról és barátokról van szó, akik kilátogatnak szurkolni nekünk. Nagyon jó érzés ennyi ember előtt a pályán lenni, hát még győzelemmel zárni a meccset. Rengeteget tettek hozzá ehhez a győzelemhez ők is, még ha ezt ők nem is tudják. Mikor fejben nem vagy teljes ott a mérkőzésen, vagy nincs elég önbizalmad, akkor elég csak rájuk nézni, vagy hallani őket és máris minden a régi.

Egyéb hozzáfűzni való kedves László? 🙂

Óriási sikernek élem meg, hogy végre elkerült a vádli görcs. 😀
Külön köszönet ezért két új játékosunknak, Trevinnek és Billynek, akik nemcsak a pályán remekeltek, hanem ebben a témában is elláttak pár hasznos tanáccsal ami segített megelőzni a görcsöket.

László egyébként 14 futáskísérletből 91 yard-ot tett meg, és mellette 3 TD-t (touchdownt) szerzett, futótársa, Tatár Isti pedig 11 futásból 69 yard-ot és 1 TD-t tett a közös sikerbe. Ők ketten szerezték a támadó yard-ok felét.
Másik felét pedig Baranyai Bence tette hozzá Trevin (9 elkapás 135 yard 1 TD) és Máté (2 elkapás 22 yard 1 TD) segítségével.

Balogh Tamás (Kisnyúl)
(2019.04.02.)