Győzelemmel kezdtük a szezont

Fotó: nyugat.hu / Vágvölgyi Bálint

Csapatunk a múlt szombaton játszotta történetének első Divízió 1-es mérkőzését a Budapest Cowbells ellen. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, ennek ellenére rengeteg szurkoló érkezett, hogy lelkes buzdításukkal támogassanak minket, és biztosítsák a jó hangulatot. Elképesztően hálásak vagyunk nekik.

A védelem újoncai a legjobb formájukat hozták, remek játékot produkáltak, bravúros bemutatkozással nyitottak első éles bevetésükön. A támadók számára ellenben nehezen indult a meccs, de a második félidőre taktikát váltottunk, amit siker koronázott. Győzelemmel zártuk a rangadót.

Készen állunk, hogy megtegyük a szükséges változtatásokat, amiket a találkozó tanulságként leszűrtünk, hogy még nagyobb erőbedobással hozzuk ki magunkból a maximumot.

Az elkövetkezendő időszakra tekintve komoly érvágást jelent, hogy kezdő irányítónk sajnálatos módon megsérült.

Egy szusszanásnyi pihenő után nekikezdünk a taktikai elemzéseknek és folytatjuk az edzést, hiszen március utolsó napján már a második Divízió 1-es mérkőzésünk következik. Reméljük, hogy Csepreg helyett a megszokott módon, a szombathelyi SZSE pályán fogadhatjuk majd az ellenfelet, és a sportszerető szurkolni vágyókat.

Gerencsér Enikő
(2018.03.20.)